ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Csernák Béla

1998. október 22.

Ismét Tőkés Lászlót választották a KREK püspökévé. Tőkés 118, az ellenjelölt Csernák Béla pedig 98 szavazatot kapott. Tőkés azt nyilatkozta: az a „széles körű lejáratási hadjárat, amely megbuktatásomra irányult, nem sikerült”. [BN, okt. 23.] – „Az alternatív értékeknek kevés, vagy semmi közük sem volt a múlt heti egyházkerületi tisztújításhoz – mondotta Tőkés László püspök, egyenesen csoport- és klikkérdekek munkálkodásának nevezve a megbuktatásáért folytatott állítólagos puccskísérletet. – Miközben nem szavazatgyűjtéssel, hanem nemzeti érdekekkel foglalkoztam, mások majdnem megbuktattak – mondotta.” [RMSz, okt. 29.] – „Be kell fejeznünk az egyházon belüli rendszerváltást, ami a régi viszonyok teljes kiiktatását, az intézményi reformokon túlmenően pedig a személyi változtatások következetes végrehajtását jelenti.” [EN, okt. 27.] (→ 1998.11.05)

Varga Attila képviselő azt javasolta, hogy a Szatmár megyei választmány ne vegyen részt a tervezett Partiumi Fórumon, ennek ellenére a városi szervezet testületileg elmegy a rendezvényre. [RMSz, okt. 22.] (→ 1998.10.24)

Az RMSzdP helyesli a Partiumi Fórum megtartását; felhívást intéztek minden liberális platformhoz, hogy rendezzek kerekasztal-megbeszélést egy erős szabadelvű szervezet létrehozása érdekében. [RMSz, okt. 22.]

1998. november 5.

Markó Béla örömmel üdvözölte a tényt, hogy a Magyar Koalíció Pártja kormányzati szerepet vállalt Szlovákiában. [Szabadság, nov. 5.]

Németh Zsolt szerint a mindenkori m. kormánynak nem lehet más kiindulási pontja a nemzetpolitikában, mint maximálisan támogatni a kárpát-medencei magyarság szülőföldön maradását. [Szabadság, nov. 5.]

Balogh Barnabás, Borzási Gyula, Csernák Béla és Kállay László Alternatív tájékoztatás c. levelet juttatott el 2 újság szerkesztőségébe, melyben a püspökválasztásról ismert korábbi véleményekkel (→ 1998.10.22) szemben próbálják „megmutatni az érem másik oldalát”. Az aláírók idézték Tőkés László kijelentéseit: „egyedül jobban el tudnám vezetni az egyházkerületet” és „én nem szeretettel akarok kormányozni”; szerintük a püspök a másként gondolkodókat a nemzet és az egyház ellenségeivé nyilvánította. Az aláírók a zsinatpresbiteri egyházkormányzás, a közösségi munka hívei. [BN, nov. 5.; Szabadság, nov. 5.] – Tőkés László válasza a vádaskodásokra: „Az aláírók elégedetlensége tulajdonképpen amiatt van, hogy jól kitervelt előzetes számításaik a tisztújítás alkalmával nem jöttek be. Egyszerűen nem tudnak belenyugodni az általuk elért – számukra vereséggel felérő – választási eredménybe.” [Szabadság, nov. 14.] (→ 1999.05.10)

Az Agache-ügy újabb tárgyalása kapcsán a cikkíró rámutatott az ügy egyik jellemző aspektusára: 8 éven át az ügyészség nem tudott előállítani tetteseket. [BL, nov. 13.]

1999. május 22.

Emil Constantinescu Ro. Csillaga érdemrenddel tüntette ki Teoctist pátriárkát és Alexandru Todea gör. kat. érseket. [RMSz, máj. 22.]

Németh Zsolt törvénymódosítást javasol, aminek elfogadása esetén Mo. EU-s csatlakozása után javítani lehetne a h. t. m.-okkal való kapcsolattartást. A tervek szerint Mo.-ra vízum nélkül lehetne belépni és a munkavállalási engedélyt is könnyebben adnák meg. [RMSz, máj. 22.]

A KREK nyilatkozata leszögezte: tekintve, hogy a KREK korábban felfüggesztette a részvételét a Zsinatban (→ 1999.05.10, 1999.05.12), teljesen szabályellenes Csernák Béla és Balogh Barnabás önkéntes részvétele a május 11-i tanácskozáson. [Népújság, máj. 22.]

2003. március 25.

A bukaresti út elzárásával tiltakoztak a brassói teherautógyár munkásai a kilátásba helyezett elbocsátások ellen. [Krónika, márc. 25.] (→ 2003.03.18)

A KREK időközi választási közgyűlésén betöltötték a belviszályok nyomán megüresedett főjegyzői (korábban Csernák Béla volt) és a generális direktori (Balogh Barnabás volt) helyeket. Az új tisztségviselők ifj. Csűry István, ill. Gellért Gyula. [RMSz, márc. 26.]

2004. május 14.

Püspökválasztás előtt áll a KREK. Csernák Béla – Tőkés László ellenjelöltje – szerint a mostani püspök törvénytelenül indul még egyszer, ui. most a 3. mandátuma telik (1990–94, 1994–98, 1998–2004), a zsinati szabály pedig csak kétszeres jelölést engedélyez. Juhász Tamás rektor szerint a zsinat kimondta, hogy a jelenleg hivatalban lévő tisztségviselők esetében a mostani ciklus az elsőnek számít (ui. 1998-ban áttértek a hatéves ciklusokra, a korábbi négyévesről). [Krónika, máj. 14.]

Brassóban ünnepélyes keretek között avatták föl az önálló m. intézménnyé vált Áprily Lajos Líceumot. [RMSz, máj. 14.]

2004. szeptember 9.

2005 júliusától fokozatosan emelik a nyugdíjkorhatárt, 2014-ig a férfiak és a nők azonos korban, 65 évesen vonulhatnak nyugállományba. Tekintve a férfiak várható élettartamát – 67 év – ez kissé előnytelen az ’erősebb nem’ számára. [SzFÚ, szept. 9.]

A képviselőház közigazgatási bizottsága – alkotmányellenességre hivatkozva – elutasította a nemzeti kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló kerettörvényt. Az elutasítás ellenére a tervezet a plénum elé kerül. [Szabadság, szept. 9.]

A KREK közelgő püspökválasztására Tőkés László (168 jelölés) mellett Csernák Béla és Fazakas László is jelölést kapott (51, ill. 12 jelölés). Fazakast korábban szekus kapcsolatokkal vádolták, de Csendes László szerint a kapcsolat nem minősíthető politikai rendőrségi tevékenységnek. [Krónika, szept. 9.; RMSz, szept. 10.] (→ 2004.10.06)

2004. október 23.

Kolozsvárott a M. Opera és a M. Főkonzulátus rendezésében került sor az 1956-os forradalom emlékünnepére. Verdi Requiemjét a M. Rádió Énekkara és az Opera zenekara adta elő, ro. és m. szólistákkal. [Szabadság, okt. 23.]

Újabb 6 évig lesz a KREK püspöke Tőkés László, aki 62:32 arányban győzte le Csernák Bélát. [RMSz, okt. 23.; Szabadság, okt. 23.; Krónika, okt. 25.] (→ 2004.12.03)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék