ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Tárgymutató: pénzügyi szféra / árfolyampolitika

1991. november 11.

A BNR lemondott a dollár mesterséges árfolyamáról és napi árfolyamot vezetett be, amely a fogyasztói árak ugrásszerű emelkedését eredményezte.

Tőkés László Párizsba és Strasbourgba utazott, ahol az Európa Tanács képviselőivel folytatott megbeszélést. „Meggyőződésem szerint Közép-Kelet-Európában nem lehet a határok valamiféle újrarajzolásával igazságot tenni. Egyetlen megoldás van: meg kell teremteni az igazi szabadságot és demokráciát.” – mondotta. [RMSz, nov. 14.]

1994. november 8.

Bukarestben nagygyűlést tartottak a király hívei. A felszólalók a hatalom vezetőit kritizálták és Mihály király hazajövetele mellett érveltek. [EN, nov. 23.]

A Számvevőszék ügyészi vizsgálatot kezdeményezett Mugur Isărescu, a BNR kormányzója és több más vezetője ellen. Sajtóvélemények szerint a perbe hívás mögött a kormány áll, ui. a nemzeti bank ellenáll annak, hogy „pénznyomtató intézmény” legyen. [Szabadság, nov. 8.]

Marosvásárhelyen Oláh Tibor elnök köszöntötte az 5. évadját kezdő KZsT tagjait. A választmány a Kolozsvárra költözött Tonk Sándor helyett Albert Lőrincz Enikőt választotta alelnöknek. [Népújság, nov. 10.]



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék