ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Huszár Adolf

1999. szeptember 2.

Markó Béla fogadta Joseph Biden szenátort (AEÁ), aki a Balkánon tett körútja során a térség nemzeti kisebbségeinek helyzetét elemezte. [SzFÚ, szept. 3.]

Katona Ádám (EMK) nyílt levélben fejtette ki elégedetlenségét amiatt, hogy megvalósulatlan az RMDSz autonómia-koncepciója. Csapó I. József már 1995-ben elkészítette a statúmot, de az még nem került az SzKT elé, mert bizonyos, meg nem nevezett ’retrográd erők’ elszabotálták azt: „miattuk nincs mindmáig az RMDSz-nek elfogadott autonómia-statúma”. [RMSz, szept. 2.]

Ro. mintegy 34 ezer lutheránusa 42 templomban dicséri az istent. Egyre csökken a hívek száma, Kolozsvárott már csak 600-an vannak; Sepsiszentgyörgyön viszont templomot állítottak. [Szabadság, szept. 2.]

A kormány elfogadta a határozattervezetet, hogy az aradi Szabadság-szobrot átadják a helyi minorita rendháznak, akik megőrzik azt, a szobor felállításáig. A Zala György és Huszár Adolf által készített szoborcsoportot 1890-ben állították föl Arad főterén, majd 1925-ben lebontották, most az aradi várban tárolják, méltatlan körülmények között. [RMSz, szept. 3.] (→ 1999.09.09)



lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék