ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Venczel Árpád

1999. november 27.

Szabó Tibor (HTMH) elmondta: az erdélyi püspökök által tett szándéknyilatkozattal összhangban az önálló m. egyetem tulajdonosának a romániai m. egyházak Felekezetközi Alapítványát tekintik. [RMSz, nov. 27.]

Kolozsvárott tartotta tisztújító közgyűlését az EMKE. Eln.: Kötő József; üv. aleln.: Sebesi Karen Attila; aleln.: Muzsnay Árpád, Matekovits Mária, Tófalvi Zoltán, Ördögh-Gyárfás Lajos; titkár: Dáné Tibor Kálmán; kincstárnok: Katona Réka. Az összejövetel végén kiosztották a közművelődésben jelentős szerepet játszó személyiségeknek az idei EMKE-díjakat (a Venczel Árpád készítette szobrokat és plaketteket). [Szabadság, nov. 29.]

Németh Zsolt – a külföldi magyarok anyaországi jogállásáról szóló törvénytervezetről – elmondta, hogy garanciákat és fékeket építenek be, és ezzel az otthonmaradást kívánják megerősíteni. A státustörvény köztes jogállást biztosít a m. állampolgárok és a turistastátus között. [Népújság, nov. 29.]

A Comenius Tudományos Diákkör rendezésében A hazai közoktatás reformja címmel pedagógiai értekezletet tartottak, ahol Szilágyi Pál (BBTE) elmondta, hogy a tanügy egyik legnagyobb megvalósítása az öt erdélyi m. tannyelvű főiskolai szintű tanítóképző beindítása. A szatmári, kolozsvári, nagyenyedi, székelyudvarhelyi, kézdivásárhelyi intézmények a jövendőbeli egyetemi képződmények sejtjei lehetnek. Amíg létrejön az önálló BTE, addig a meglévők erősítéséért és az engedélyezett karok létrehozásáért kell cselekedni. [Szabadság, nov. 29.]



lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék