ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 23 találat lapozás: 1-20 | 21-23

Intézménymutató: Legfelsőbb Bíróság

2004. március 30.

A képviselőház – a szakbizottsági jelentés nyomán – elvetette a székelyföldi autonómiára vonatkozó törvénytervezetet (→ 2004.01.19, 2004.02.26, 2004.03.16, 2004.03.20). Az RMDSz 22 képviselője a tervezet mellett szavazott, a ro. képviselők – pártállástól függetlenül – egységesen nemmel szavaztak. [Szabadság, márc. 31.]

A PRM másodfokon is nyert a bukaresti táblabíróság közigazgatási osztályán indított perben. A PRM azt kérte, hogy töröljék a kétnyelvű helységnév-táblákat engedélyező jegyzékből azt a mintegy 130 helységnevet, amelyekben a kisebbségek részaránya a törvény által előírt 20% alá esett az 1992-es népszámlálás óta. – Egy nappal később a kormány jelezte, hogy fellebbezni fog a Legfelsőbb Bíróságnál. Borbély László a sajtónak elmondta, hogy a rendelkezés kötelezőnek írja elő a 20% lakossági arány fölött a 2(-3) nyelvű helynév-kiírást, de nem tiltja azt, hogy 20% alatt is ki lehessen írni. (A vonatkozó jogszabályok: a 1206/2001. sz. rendelet a nemzeti kisebbségek közigazgatásban való anyanyelv-használatára vonatkozik; a 1415/2002. sz. rendelet az előbbi rendelkezés függelékeinek módosított szabálya.)

A szenátus elfogadta az új erdőgazdálkodási törvényt. A törvény – melynek tervezetét Verestóy Attila és Garda Dezső nyújtotta be – az államival azonos jogkört biztosít a magánerdészeteknek, megszünteti a kvótarendszert és az erdei utak kérdését is rendezi.

2004. április 30.

Markó Béla az RMKdM és a Bolyai Társaság képviselőivel konzultált (→ 2004.03.26). A közös sajtótájékoztatón Kelemen Kálmán, az RMKdM elnöke legfontosabb célnak a helyi és parlamenti törvényhozásba való bejutást nevezte. [Népújság, máj. 1.]

A legfelsőbb bíróság elutasította az MPSz fellebbezését. [Szabadság, ápr. 30.] (→ 2004.04.09, 2004.04.23, 2004.04.24, 2004.04.28)

Smaranda Enache szerint a kormánypártnak csak konjunkturális érdekei fűződnek a ro.–m. megbékéléshez, ezzel magyarázható, hogy Adrian Năstase nem vett részt az aradi szoboravatáson. Ez komoly figyelmeztetés az erdélyi magyarság számára – fűzte hozzá. [Szabadság, ápr. 30.]

2004. július 12.

Négy hónappal a parlamenti választások előtt 5 minisztert szabadít fel a kormányfő. A miniszterek feladata: megerősíteni a pártot. Adrian Năstase szerint ui. a helyhatósági kampányt irányító stáb elégtelen munkát végzett, ezért tört előre a PD–PNL-koalíció. [Népújság, júl. 12.]

Az Adevărul – Medgyessy Péter beszédére (→ 2004.07.06) hivatkozva – megállapítja: Budapest nincs elragadtatva a kettős állampolgárság gondolatától. [Szabadság, júl. 12.]

A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint a róm. kat. püskökségé a nagyváradi barokk palota használati joga. Az ítélet egy 8 éve folyó per végére tett pontot. Az egyezség szerint a múzeumnak 5 esztendeje van, hogy kiköltözzön a püspöki palotából. [Krónika, júl. 12.]



lapozás: 1-20 | 21-23




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék