ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 13 találat lapozás: 1-13

Intézménymutató: Apáczai Csere János Közalapítvány / Apáczai Közalapítvány

1998. szeptember 11.

A h. t. m. felsőfokú oktatás támogatására Apáczai Csere János Közalapítvány létrehozását javasolja a M. Oktatási Minisztérium. Mindaddig, amíg nem sikerül önálló egyetemeket létrehozni, az a jó megoldás, ha a h. t. pedagógusműhelyeknek és szövetségeknek nyújt támogatást a m. állam. [RMSz, szept. 14.; Szabadság, szept. 15.]

Két évi inaktivitás után ismét ülésezett az RMKdP Kolozs megyei szervezete és megválasztotta az új vezetőséget. A megyei elnök Tőkés Elek lett, az egyházügyi államtitkárság főigazgatója. [Szabadság, szept. 11.]

1999. június 5.

Marosvásárhelyen befejeződött az RMKdP 4. kongresszusa, melyen arról döntöttek, hogy – az új párttörvény kívánalmai szerint – a párt mozgalommá változik: RMKdM (→ 1999.03.10). A beszámolókban hangot kapott a politikai-közéleti reményekben való csalódás is, annak a konstatálása, hogy nem sikerült érvényt szerezni számos követelésnek. Ismét Kelemen Kálmánt választották elnökké; tb. elnök: Varga László. [Népújság, jún. 7.]

Marosvásárhelyen folyik a kétnyelvű helynévtáblák lefestése. [RMSz, jún. 5.]

Kolozsvárott tartotta közgyűlését az EME. Az elnöki jelentésben Benkő Samu kifejtette, hogy az EME elkobzott ingatlanjainak visszaszerzésében csak a ro. politikai közszereplőkre és a m. diplomáciára számíthat. A m. ösztöndíjrendszer ’agyelszívást’ jelentett, ezt az új támogatási rendszer, az Apáczai Közalapítvány igyekszik ellensúlyozni. A közgyűlés által elfogadott új választmányi tagok: Pál-Antal Sándor, Péntek János, Balla Árpád, Bocskay István, Brassai Zoltán, Bors József. [Szabadság, jún. 7.]

Kolozsvárott tartotta közgyűlését a KJNT, Pozsony Ferenc elnöki beszámolója a sikereket és gondokat vette számba. [Szabadság, jún. 7.]

Zágonban fölavatták a Mikes Kelemen emlékére faragott térplasztikát, Mónus Béla budapesti művész alkotását. [Háromszék, jún. 7.]

Bukarestben a ro. labdarúgó-válogatott győzött a m. csapat ellen. A meccset megelőzően a nacionalista uszítástól visszhangzott a központi (sport)sajtó. A mérkőzés után Kolozsvárott hajnalig tartó örömünnepet tartottak a szurkolók, melynek során kővel dobálták meg a konzulátus épületét, több ablakát bezúzták és fölvágták egy közelben álló Hargita megyei autó kerekeit. [Szabadság, jún. 7.] – A Mátyás-szobron fürtökben lógtak a fiatalok, nacionalista jelszavakat skandálva; két hullámban támadták meg a M. Színház épületét, több ablakot betörtek és leverték a fényreklámot. Gh. Funar szerint a magyarok saját maguk törték be az ablakokat. [Szabadság, jún. 8.] (→ 1999.06.07)

1999. szeptember 11.

Tőkés László levelet intézett a m. és a ro. kormányfőhöz, a PKE támogatása ügyében. Orbán Viktortól már érkezett válasz: mintegy 50 millió Ft van elkülönítve a PKE részére, amelyet az Apáczai Közalapítvány révén kaphatnak meg. [BN, szept. 13.; SzFÚ, szept. 14.]

A kormány végül elvetette az ortodox államvallás bevezetésére vonatkozó javaslatot (→ 1999.09.09). A m. történelmi egyházak továbbra is elégedetlenek a kultusztörvény-tervezettel, mivel az nem rendezi az elkobzott egyházi javak helyzetét. [Szabadság, szept. 11.] – Teoctist pátriárka levélben tiltakozott Radu Vasile kormányfőnél amiatt, hogy a kultusztörvény tervezetébe nem vették föl az államvallásra vonatkozó javaslatot. A kérdés világi szakértője, a bukaresti egyetem professzora kifejtette: az alkotmánnyal és a nemzetközi normákkal is ellenkezik az ortodox egyház kizárólagossági igénye. [Népújság, szept. 13.]

1999. október 27.

Takács Csaba és Nagy F. István (tanügyi alelnök) Pokorni Zoltán m. okt. miniszterrel folytatott megbeszéléséről tudhattunk meg részleteket: a m. kormány nagy mértékben támogatja az erdélyi oktatást, egyrészt az Apáczai Közalapítvány révén, másrészt az egyetemalapításra szánt 2 milliárd Ft-tal. Nagy F. István elmondta: „nem mi akarjuk elosztani a pénzt, de szeretnénk, ha velünk is konzultálnának ebben az ügyben”. [BN, okt. 27.]

2000. január 18.

A multikulturális egyetem kérdésében az a megállapodás született – a Max van der Stoellel folytatott megbeszélés során –, hogy erősíteni kell a BBTE-t és teljes vertikumú oktatást kell létrehozni ro., m., és német nyelven – jelentette ki Andrei Marga. A PSE alapítása elakadt a bírósági útvesztőkben (a kormányhatározatot megtámadták, az ellenzéki pártok első fokon nyertek, másodfokon veszítettek, késik a végleges döntés). [Népújság, jan. 18.]

Az Apáczai Közalapítvány átvállalja a diploma-honosítás költségeit – közölte Asztalos Ferenc képviselő. [UH, jan. 18.]

2000. február 4.

Szatmárnémetiben, erdélyi körútjának utolsó állomásán tartottak tájékoztatót az ÚKKA képviselői, a megpályázható gazdaság-fejlesztési támogatásokról. Az ÚKKA csak egyike a h. t. m. támogatására létrehozott alapítványoknak, ide tartozik még az IKA, a Mocsáry Alapítvány (szociális kérdések megoldására), Apáczai Közalapítvány (oktatás), Segítő Jobb Alapítvány (egészségügy). Az ÚKKA mintegy 350 millió Ft fölött diszponál, ebből az utódállamok magyarsága arányosan részesedik. [SzFÚ, febr. 4.]

2000. március 2.

Az Apáczai Közalapítvány (→ 1998.09.11) szerepe: a h. t. magyarság anyanyelvű felsőoktatásának, a pedagógusok szakképzésének támogatása. A támogatás pályázati úton történik, de csak jogi személyek, non-profit civil szervezetek, alapítványok részesülnek támogatásban. [RMSz, márc. 2.]

2000. május 3.

Sepsiszentgyörgyön a karrierbörze vitafórumán Tonk Sándor és Kozma László (Apáczai Közalapítvány) oktatási stratégiákról beszélt. A Sapientia Alapítvány hosszú távú elgondolása szerint létre kell hozni egy teljes struktúrájú m. egyetemet, ugyanakkor munkahelyeket is kell teremteni, mert pillanatnyilag az a legnagyobb gond, hogy a végzős m. értelmiség nem jut álláshoz, ezért a fiatalok külföldre mennek dolgozni. [Háromszék, máj. 3.]

Gyergyószentmiklóson a PNL színeiben indulnak az RMDSz politikáját kritizáló fiatalok. [Krónika, máj. 3.]

Az FKgP – a Fidesz egyetértésével – Mádl Ferenc jogászprofesszort jelöli a köztársasági elnöki tisztségre. [RMSz, máj. 4.]

2001. szeptember 10.

A Csíkszeredában tartott felsőoktatási konferencia végső konklúziója: a kutatók támogatásának feltétele a szülőföldön maradás legyen. [Szabadság, szept. 10.]

Az Apáczai Közalapítvány pályázatot hirdetett meg a h. t. m. oktatás támogatására. A temesvári Bartók Béla Alapítvány a szórványnak számító Temes megye 19 iskolája nevében pályázott és nyert el 5 millió forintot. [RMSz, szept. 10.]

Kaplonyban elkezdődött a 7. Honismereti konferencia a PBMEB rendezésében; a téma: Árpád-kori településeink kialakulása és története. [SzFÚ, szept. 10.]

2001. szeptember 12.

Az RMDSz és a PDSR vezetői Snagovon tárgyaltak a két párt további együttműködéséről. [Szabadság, szept. 12.]

Több vidéki elemi iskolába megérkeztek az Apáczai Közalapítvány által küldött tanszercsomagok. „A szórványban örömkönnyek hulltak a küldeményre” – közli a tudósítás alcíme. [Szabadság, szept. 12.]

Frunda György jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Helsinki Bizottságnak az Agache-per elítéltjei ügyében, amely az ügyet a strasbourgi emberjogi bizottságnak továbbítja. A héten Paizs Ottót – az egyik Mo.-ra menekült vádlottat – is letartóztatták Békéscsabán, de kiadatása kérdéses. [RMSz, szept. 12.; Háromszék, szept. 12., szept. 14.; Krónika, szept. 15.]

2002. március 7.

A Polgári Szárny nyilatkozatban közölte, hogy a PSD–RMDSZ-paktum belső monitorizálására azért van szükség, mert a kormánypárttal kötött egyezségben rögzített 6 tételből csak 2 teljesült. [Szabadság, márc. 7.]

Az Apáczai Közalapítvány az elmúlt 3 évben 2 milliárd Ft támogatást nyújtott a h. t. anyanyelvű oktatás támogatására. Két év alatt 3000 egyetemi és főiskolai diák, valamint 17.000 iskolás részesült valamilyen juttatásban. [Szabadság, márc. 7.]

2002. október 17.

Használatba vették az ártándi határátkelőnél a személyforgalmi terminált. Mo. EU-s csatlakozása után itt lesz az EU keleti határa, fokozottabb ellenőrzésre lehet majd számítani. [Szabadság, okt. 17.]

Tőkés László visszavonná a bírósági keresetet (→ 2002.10.09, 2002.10.12), ha az RMDSz kitűzné a belső választások időpontját. Tettét nem feljelentésként, hanem törvényességi keresetként értékelte. [Krónika, okt. 17.; BN, okt. 17.; Szabadság, okt. 19., okt. 22., okt. 24.] (→ 2002.10.25)

Az Európai Fejlesztési Bank (EBRD) rábólintott a Nagylak–Déva közötti útszakaszon építendő autópálya hiteltámogatására. A tervek között szerepel a Segesvár–Brassó, Kürtös–Piski és a Kolozsvár–Biharpüspöki vasútvonalak korszerűsítése is. [Krónika, okt. 17.]

Az Apáczai Közalapítvány támogatásával mintegy 250 millió Ft-ot költöttek diákkollégiumok, tanári lakások építésére, tk. Szamosújváron, Marosvásárhelyen, Déván, Aradon. Hasonló létesítményeket a többi utódállamban is sikerült tető alá hozni. [Szabadság, okt. 17.]

2004. október 11.

A hét végén 14 területi RMDSz-szervezetben voltak előválasztások; a szórványban elektoros, a székely megyékben állóurnás módszerrel választották meg a képviselő- és szenátor-jelölteket. [Szabadság, okt. 11.; UH, okt. 11.; RMSz, okt. 12.]

Nagyszebenben fölavatták az Apáczai Közalapítvány anyagi támogatásával létrehozott egyházi szórványdiákotthont. [Szabadság, okt. 13.]



lapozás: 1-13




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék