ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Intézménymutató: AP (Associated Press hírügynökség)

1998. július 29.

Az ellenzéki pártok nagy vehemenciával kommentálták Orbán Viktor látogatását. Ion Iliescu, Gh. Funar és C. V. Tudor pártjai – sőt a kormányban résztvevő PAR elnöke, Varujan Vosganian is –, valamint Teodor Meleşcanu (volt ApR) bírálták Orbán Viktort és Zoe Petre egyetem-barát megnyilatkozását. [Szabadság, júl. 29.]

Tőkés László rágalmazásért beperelte az Adevărult, mert a lap szerkesztői azzal vádolják, hogy a Securitate kollaboránsa volt. Tőkés az ennek ellentmondó dokumentációt angol nyelven is a sajtó rendelkezésére bocsátotta, mert az Adevărul értesüléseit az Associated Press (AP) hírügynökség is átvette. [Szabadság, júl. 29.]

2000. március 8.

Kónya-Hamar Sándor a képviselőházban tiltakozott a Kolozsvárott megjelent uszító falragaszok ellen: „a Haider-szindróma nálunk is létezik”. [Szabadság, márc. 8.] ● [Haider = szélsőjobb osztrák politikus.]

A bukaresti bíróságon tárgyalni kezdték a Tőkés László és Alison Mutler, az AP tudósítója közötti pert. Mutler besúgónak nevezte az RMDSz tb. elnökét. Tőkés kifejtette: ez a temesvári forradalom és az ő személye elleni lejáratási kampány része. [Háromszék, márc. 8.] (→ 2000.08.10, 2001.03.27, 2001.11.06)

Múlt év márciusában Tamás Sándor képviselő az Agache-perről szóló iratcsomót juttatott el Budapestre, de csak most jutottak odáig, hogy felkérjék Dávid Ibolya igazságügy-minisztert, járjon közbe Valeriu Stoicánál. [Háromszék, márc. 8.]

2000. augusztus 10.

Mugur Isărescu elfogadja az államfő-jelölést, de csakis függetlenként, abban az esetben, ha a jelöléshez szükséges támogató aláírásokat össze tudja gyűjteni. [Szabadság, aug. 10.]

Választási koalícióra lépett a Valeriu Tabără vezette PUNR és a Virgil Măgureanu által alapított PNR. A két nacionalista alakulat vezetői közölték, hogy közös jelöltet fognak indítani az elnökválasztáson. [Krónika, aug. 10.] (→ 2000.09.03)

Tőkés László 1999-ben rágalmazásért beperelte Alison Mutlert, az AP hírügynökség tudósítóját, aki szekuritátés ügynöknek nevezte a püspököt. A következő tárgyalás szeptember folyamán lesz Bukarestben. Tőkés hajdani teológus-kollégái kiálltak a KREK püspöke mellett. [Krónika, aug. 10., aug. 12] (→ 2000.03.08)

A Castellum Alapítvány (→ 1998.10.10) idei összejövetelét Gernyeszegen tartják az erdélyi történelmi családok képviselői. A meghívót az alapítvány vezetősége – báró Apor Csaba (eln.), Csávossy György (üv. eln.) és Torma Miklós (üv. aleln.) – írta alá. [Szabadság, aug. 10.]



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék