ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 22 találat lapozás: 1-20 | 21-22

Intézménymutató: EBESz (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet)

1995. augusztus 29.

Bukarestbe látogatott Max van der Stoel, az EBESz kisebbségi főbiztosa. Első útja az RMDSz székházába vezetett, zárt ajtók mögött tárgyaltak tk. az oktatási törvényről. Másnap a főbiztos Văcăroiuval, Năstaseval és Hrebenciuc-kal, a kisebbségi tanács elnökével tárgyalt, majd Meleşcanu vendége volt. A megbeszélések után van der Stoel kijelentette, hogy az oktatási törvény „teljes mértékben megfelel az európai követelményeknek”. [MN, aug. 30.] (→ 1995.09.06) – A. Năstase, képviselőházi elnök elmondta a vendégnek, hogy az oktatási törvény körül mesterséges hangulatkeltés folyik, az RMDSz olyan jogokat erőltet, amelyek különjogokat adnának a kisebbségeknek és lehetővé tennék a m. kisebbség etnikai alapú autonómiáját. [RMSz, aug. 31.]

1995. október 4.

Az amerikai útjáról hazatért Iliescu elnököt politikai botrány fogadta Bukarestben. A ro. sajtó ui. megírta, hogy az elnök Washingtonban „két ro. Zsirinovszkijnak” nevezte a koalícióban résztvevő két párt, a PRM és a PUNR elnökét. Iliescu még arról is beszélt, hogy a Molotov–Ribbentrop-paktum nyomán elvett ro. területeknek vissza kell térniük Ro.-hoz. [MH, okt. 5.]

A România Mare hetilap példátlan támadást intézett Iliescu ellen, közvetve halállal is megfenyegetve az ország elnökét. [MN, okt. 7.] (→ 1995.10.05, 1995.10.07, 1995.10.13)

Varsóban okt. 2–19. között zajlik az EBESz Emberi dimenziók c. konferenciája. Max van der Stoel is felszólalt, hangsúlyozva, hogy szükség van a kormányok és a kisebbségek közötti párbeszédet szolgáló struktúrákra, hogy a törvényhozás előtt itt egyeztessék a törvények tartalmát. A területi autonómia lehetőségét az EBESz koppenhágai dokumentuma megemlíti, de nem teszi kötelezővé. Fontos, hogy az államok a kisebbségek jogait kétoldali szerződésekben rögzítsék, az alkalmazás helyességét és folyamatosságát pedig mindkét oldalnak követnie kell. [Táj., okt. 4.]

1996. november 23.

Bukarestben megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások. Markó Béla elmondta: az RMDSz miniszteri szinten vesz részt az új kormányban; államtitkári posztokat igényelt az oktatási és kulturális tárcánál, szorgalmazza a kisebbségekkel foglalkozó kormánystruktúra felállítását. [RMSz, nov. 25.]

Bécsben nemzetközi szemináriumot tartottak a kisebbségi oktatásról, ahol részt vett Max van der Stoel, az EBESz kisebbségi főbiztosa is. Az RMDSz-t Borbély László képviselte, aki felszólalásában kifejtette: a jelenlegi törvény nem ad kielégítő megoldást. [Táj., nov. 25.]

Oliviu Gherman (PDSR) lemondott pártelnöki tisztéről és átengedte azt Ion Iliescunak. [RMSz, nov. 23.]

Kolozsvárott, az egyesület rendes évi közgyűlésén kiosztották az EMKE díjait. A tanácskozás napirendjén a m. kultúrcentrumok létrehozásának stratégiája és ellátottsága szerepelt. A helyzet jellemzésére egyetlen adat: az elnöki palota védelmére többet irányoznak elő, mint a kulturális intézmények támogatására. [Háromszék, nov. 26.]

Megünnepelték a 75 éves R. M. Dalosszövetséget. [Szabadság, nov. 55.]

1996. december 3.

Az EBESz lisszaboni ülésén Horn Gyula félórás megbeszélést folytatott Emil Constantinescuval. A találkozót szívélyesnek, kifejezetten barátságos hangulatúnak minősítette Horn Gyula. [RMSz, dec. 5.]

A moldovai elnökválasztás 2. fordulóján Petre Lucinschi (korábbi nevén: Pjotr Kirilovics Lucsinszkij) – a Moldovai Komm. Párt hajdani főtitkára – lett a győztes, aki orosz orientációt és baloldali értékeket ígért választóinak. [Népszabadság, dec. 3.] (→ 1996.11.19)

Erdélyben sorra alakulnak a Duna Tévé baráti körei, Székelyudvarhelyen Györfi József, a könyvtár igazgatója lett a kör elnöke. A körök szerepe elsősorban erkölcsi kiállás a Duna Tévé mellett, de aktuálissá válhat az anyagi támogatás is, ui. a m. kormány csökkentette a tévéadó támogatását. [UH, dec. 3.]

1997. április 1.

A kormányfő fogadta a PUNR küldöttségét, Valeriu Tabără kifejtette: nem ért egyet a m. egyetemmel, mert az kiváltságot ad a magyaroknak. Victor Ciorbea elmondta: biztosítékot kapott a BBTE rektorától, hogy az egyetem nem szakad ketté, nem jöhet szóba új egyetem létrehozása. [Szabadság, ápr. 2.]

Bukarestbe érkezett Max van der Stoel, az EBESz kisebbségi főbiztosa. Utoljára 1996-ban járt az országban, az akkori egyeztetése nem sok eredménnyel zárult. Az előző kormány saját céljainak megfelelően befolyásolta a főbiztost, aki annak idején kedvezőnek ítélte a tanügyi törvényt. (→ 1996.01.18) [BN, ápr. 2.]

1998. február 4.

Bukarestbe érkezett Max van der Stoel, az EBESz kisebbségi főbiztosa, aki először a szenátus és a képviselőház oktatási szakbiz. elnökeivel (G. Pruteanuval, ill. Anghel Stanciu) tárgyalt; fogadta őt Andrei Marga okt. min. is. Pruteanu kifejtette: a nemzetközi egyezmények nem tartalmaznak olyan előírást, hogy a ro. kormánynak kellene finanszíroznia egy m. ny. egyetemet. [RMSz, febr. 5.]

Ro. letétbe helyezte a Regionális és Helyi Autonómia Európai Chartájának ratifikálási okmányait; az ET e fontos szerződését eddig 27 ország írta alá és Ro.-ban máj. 1-jével lép hatályba. [MTI]

1999. június 15.

Bukarestbe érkezett Emanuel Zervoudakis, az IMF főmegbízottja, a Ro.-nak szánt készenléti hitel (485 millió $) végleges elbírálása előtti újabb tisztázó tárgyalás céljából. A költségvetési mérleg adatai nem túl biztatóak: a deficit május végén elérte az egész évre tervezett érték 60%-át. [Szabadság, jún. 16.]

Bukarestben Markó Béla fogadta Max van der Stoelt, az EBESz kisebbségi főbiztosát, aki megállapította: a tanügyi törvény jelenlegi (egyeztetett) változata nem tartalmaz korlátokat az anyanyelvű oktatás számára, tehát elég jó; reményei szerint ezt a változatot a parlament mind a két háza elfogadja majd. [Szabadság, jún. 16.] – Markó Béla szerint a törvényt a szenátusnak is el kell fogadnia, de sok függ attól is, milyen korrektül alkalmazzák azt. [Táj., jún. 17.]

Az ország pol. elitje szinte kórusban határolta el magát a Kolozsvári Nyilatkozattól (→ 1999.06.09, 1999.06.10). Az aláírókként megjelöltek közül lényegileg csupán Bakk Miklós ismerte el, hogy köze van a dokumentumhoz. Szerinte rendőrállami reflexekre utalna, ha eljárás indulna a tervezet aláírói ellen. A nyilatkozat szövege a legrosszabb hiszemű értelmezés szerint sem fogható fel úgy, hogy sértené az érdekek, értékek valamelyikét. [EN, jún. 15.] (→ 1999.07.01)

1999. szeptember 4.

Czédly József pontos adatokkal illusztrálta azt, hogy milyen következménye lesz annak, hogy a következő ciklustól 40%-kal csökkentik a helyi tanácsosok számát. Az erdélyi városok lakossági aránya alapján jó közelítéssel meg lehet határozni, hogy hol, milyen arányú képviselete lesz az RMDSz-nek. [RMSz, szept. 4.]

Petre Lucinschi, Moldova elnöke elmondta: nemrég Kijevben moldovai–ukrán–orosz csúcstalálkozót tartottak, ahol a Dnyeszter menti terület jövőjét vizsgálták. Nehezen haladtak a tárgyalások, mert Transznisztria fegyveres konfliktus (mintegy 600 emberélet) árán lett autonóm terület. A Dnyeszter mentiek makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy két egyenlő jogi alanyról van szó: Transznisztriáról (ahol csak 40%-os a moldovaiak aránya) és Moldováról, tehát legfennebb e két állam konföderációjáról lehet szó; Moldova viszont azt szeretné, ha Transznisztria elismerné azt, hogy Moldova szerves része. Az EBESz is készített egy rendezési tervet, a tárgyalások tovább folynak. Moldovában mintegy 35%-os a nemzeti kisebbségek aránya (oroszok, ukránok stb.). [Szabadság, szept. 4.] – Ion Sturza kormányfő elmondta: a FÁK-hoz való tartozásuk csupán formális; a moldovai tőke nagy része, legálisan vagy illegálisan m. bankokban fekszik; sok moldovai üzletembernek bejegyzett magyarországi lakhelye van. [Szabadság, szept. 4.]

A PKE nyitánya lehet egy ökumenikus összefogással létrehozandó alapítványi egyetem megalakulásának. Tőkés László reprezentatív nagygyűlést hívott össze a PKE támogatása érdekében. (→ 1999.09.11) [SzFÚ, szept. 4.]

1999. október 18.

A m. történelmi egyházfők kérésére Radu Vasile kormányfő fogadta az erdélyi püspököket. A lelkészi fizetések hátrányos gyakorlatának megszüntetéséhez, az elkobzott egyházi ingatlanok viszaadásának felgyorsításához, a felekezeti oktatással kapcsolatos problémák megoldásához kérték a miniszterelnök támogatását. Hasonló ügyben a püspökök már kaptak ígéretet Emil Constantinescutól is (→ 1999.09.23). [Szabadság, okt. 19.]

Az EBESz bécsi konferenciáján Patrubány Miklós A külhoni állampolgárság intézménye, mint az interetnikai feszültségcsökkentés eszköze c. ismertette a VET elképzelését a külhoni állampolgárság intézményéről. [RMSz, okt. 18.]

1999. október 20.

A m. egyházak kolozsvári püspökei (Csiha Kálmán ref., Szabó Árpád unitárius, Mózes Árpád evangélikus-lutheránus) fogadták a helyi civil szervezetek azon képviselőit, akik kiálltak a m. ny. felsőfokú oktatás mellett, és az önálló m. ny. egyetem kolozsvári kereteinek kialakításáról tanácskoztak. A résztvevők szerint az állami és a kialakítandó magánegyetemnek egymást kell kiegészítenie. [RMSz, okt. 20.]

Kelemen Atilla képviselő elmondta: a koalíciós partnerek elismerik, hogy az RMDSz politikusai megbízhatóak, szakmailag jól felkészültek, de szükséges lenne, hogy ezt ne csak magánbeszélgetéseken ismerjék el, hanem hivatalosan is, pl. fogadják el az RMDSz-frakció véleményét, dokumentumait. [BN, okt. 19.]

Petre Lucinschi, Moldova elnöke kérte a ro. kormányt, hogy támogassa hazájának a Dnyeszter mentén állomásozó orosz csapatok kivonására vonatkozó igényét az EBESz novemberben esedékes csúcstalálkozóján. A Moldovai Köztársaság területének 12%-át kitevő Transznisztria függetlenségre törekszik a 14. orosz hadsereg oltalmában, ami 1992-ben fegyveres konfliktushoz is vezetett. [Népújság, okt. 20.]

Kolumbán Gábor – annak okán, hogy a CsTKT megvonta tőle a bizalmat (→ 1999.10.11) – arra figyelmeztetett: az egyetem és a m. ny. oktatás kérdésének túlpolitizáltsága árt az ügy megoldásának. Az okt. törvény értelmében az egyetem alapításához szükséges a ro. parlament jóváhagyása; az alapítást az akkreditálási törvény szabályozza, tehát azt állítani, hogy ma sima út vezet a m. ny. egyetem alapítása felé, durva torzítás. [RMSz, okt. 21.]

1999. november 20.

Az AEÁ kongresszusának Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (a Helsinki Biz.) levelet intézett Ro.-val kapcsolatban Madeleine Albright külügyminiszterhez, amelyben aggodalmuknak adtak hangot azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy 2000-ben a PDSR a PUNR-vel és a PRM-vel koalíciót alkotva kerülne hatalomra. A bizottság szerint ebben az esetben Ro. alkalmatlanná válna az EBESz 2001. évi soros elnöki teendőinek ellátására. Súlyos bírálatot fogalmaztak meg a Ro.-ban tapasztalható emberi jogi kérdésekkel, az antiszemitizmus megnyilvánulásaival és a kárpótlás késlekedésével kapcsolatban. [Szabadság, nov. 20.]

Az EME választmányi ülésén elfogadták az egyesület álláspontját a m. felsőoktatás fejlesztésével kapcsolatban. Az EME támogatja a Kolozsvár központú, önálló, állami m. egyetemhez való jogot és igényt. [RMSz, nov. 24.]

Csapó I. József sajtóértekezleten indokolta meg, hogy miért nem szavazott a földtörvényre (→ 1999.11.09). Az ET Ro.-ra vonatkozó határozata és az RMDSz programja is a teljes kártérítés mellett foglal állást, ezért a lelkiismerete nem engedte, hogy a részleges restitúcióra szavazzon. Az alapszabályzat szerint sem a megyei választmány, sem a Szövetség nem vonhatja felelősségre a törvényhozásba választott tagjait politikai magatartásuk vagy szavazatuk miatt. [BN, nov. 20.] (Lásd még: ]990908, 990909.)

Besztercén mezőgazdasági tanácskozást rendezett az RMDSz ÜE gazd. főosztálya és az RMGE országos elnöksége, ahol az időszerű kérdéseket vitatták meg. [SzFÚ, nov. 24.]

2000. július 10.

Marosvásárhelyen, a Kövesdombon, a Ref. Világtalálkozó rendezvényei keretében fölavatták az EREK területén, 1989 után épült 34. ref. teplomot. [RMSz, júl. 10.] – Szatmárnémetiben is ref. templomot avattak, a Szamos-negyedben. [SzFÚ, júl. 10.]

Bukarestben tanácskozott az EBESz Parlamenti Közgyűlése, amely Adrian Severint választotta meg soros elnökének. [NyJ, júl. 10.]

Minden eddiginél több helyet biztosítanak a BBTE m. tagozatain. Az 1040, államilag finanszírozott hely mellett tandíjas helyekre is lehet jelentkezni, a kihelyezett karokon és főiskolákon (Gyergyószentmiklós, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy), valamint a tanítóképző főiskolákon (Kolozsvár, Nagyenyed, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Szatmárnémeti, Marosvásárhely). [RMSz, júl. 10.]

2000. október 7.

Szentegyházán millenniumi emlékművet avattak (Bodó Levente alkotása). [HN, okt. 9.]

Max van der Stoel is részt vett a BBTE tanügyi konferenciáján, ahol elfogadták a BBTE chartáját. A találkozóról Gabriel Andreescu azt mondta: az EBESz legitimálja a kisebbségek jogait elnyomó hatalmat és közbelépése hatástalan lesz. – Kása Zoltán elmondta: attól, hogy az egyetemen többnyelvű oktatás zajlik, az egyetem még nem feltétlenül multikulturális. A teol. karokat kivéve, a döntés minden karon a ro. kezében van, a m. tisztségviselőknek csupán reprezentatív szerepük van. [Szabadság, okt. 10.]

2001. január 4.

Az Isărescu-kormány dec. közepén határozatot hozott, melynek értelmében további 37, egykor államosított ingatlant adott vissza a nemzeti kisebbségekhez tartozó közösségeknek, többnyire az egyházaknak. Remélhetőleg ez a rendelet nem kerül azon határozatok sorába, melyek végrehajtását az új kormány azonnal felfüggeszti. [RMSz, jan. 4.]

Ausztria átadta az EBESz soros elnökségét Ro.-nak; Mircea Geoană alig pár nappal azután, hogy átvette a külügyi tárcát, megkapta az EBESz elnöki tisztségét is. [Szabadság, jan. 4.]

Az RMGE – 1990-beli megalakulása után – lassan gyarapodott, a Maros megyei szervezetnek 1400 természetes és jogi személy a tagja; 1996-ban székházat vásároltak, ezüstkalászos gazdatanfolyamokat szerveztek. [Népújság, jan. 4.]

2001. május 10.

Max van der Stoelt, az EBESz leköszönő főbiztosát fogadta Markó Béla; a megbeszélésen a kurrens problémákat tárgyalták meg (státustörvény, az EMTE akkreditációjának sikere, helyi közigazgatási törvény). [Szabadság, máj. 10.]

Ilie Ilaşcu átvette a parlamenti igazolványt és beköltözött a kormány által felajánlott lakásba. [Szabadság, máj. 10.] (→ 2001.05.07)

Lányi Szabolcs versenyvizsgán nyerte el az EMTE csíkszeredai karának dékáni tisztségét. Úgy látja: neves szakembereket kell idecsábítani az országból és kölföldről, akik helyi fiatal szakemberekből nevelnek oktatókat, kutatókat. [HN, máj. 10.]

A felperes Timpress Rt. pert nyert a temesvári Heti Új Szó ellen, így továbbra sem sikerült visszaszerezni a temesvári magyarság pénzén épített Magyar Házat. [Krónika, máj. 10.] (→ 2001.10.19)

Csíkszeredában kárpát-medencei családpolitikai fórumot szervezett az RMKdM. Neves előadókat hívtak az utódállamokból, akik a világszerte érzékelhető családpolitikai válság leküzdéséről tanácskoztak. [Népújság, máj. 10., máj. 15., máj. 22.]

2001. augusztus 7.

Rolf Ekeus, az EBESz új kisebbségi főbiztosa kijelentette: a nemzeti kisebbségek védelme azon államok feladata, ahol élnek; erre a legjobb módszer olyan törvényi és pol. háttér megteremtésének a bátorítása az adott államokban, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségek megvédjék és érvényesítsék érdekeiket. [Szabadság, aug. 7.]

A ro. sajtóban egymást érik a borúlátó felmérésék. A lakosság 51, a fiatalságnak pedig 60%-ot is meghaladó részaránya a boldogulást kizárólag külföldön tartja elképzelhetőnek. [Szabadság, aug. 7.]

A sajtó vehemens reagálása nyomán (→ 2001.08.01) rendeződött a helyzet az aradi Csíky Gergely Líceumban: a tanfelügyelőség utasítására a ro. vezetőségnek vissza kellett szereltetnie a lámpákat, villanykapcsolókat; a városi tanács gyorssegélyt utalt ki az iskolának. [EN, aug. 7.]

2001. szeptember 13.

Budapesten tárgyalt a két kormány közötti vegyesbiz., amely a kisebbségek kölcsönös helyzetét elemezte. Szóba került a Békés megyei ro. kisebbség anyanyelvű oktatásra és parlamenti képviseletre vonatkozó igénye. A státustörvényről világossá tették, hogy annak alkalmazása Mo.-n történik. [RMSz, szept. 13.]

Markó Béla fogadta Rolf Ekeust, az EBESz kisebbségi főbiztosát, aki kifejtette: elsőrendű feladata, hogy megvizsgálja: nem vezet-e etnikai konfliktushoz a státustörvény alkalmazása. [RMSz, szept. 13.]

2002. június 14.

Az utóbi időben növekedtek az anyaországi támogatások, de nem biztos, hogy ezzel arányosan a támogatás hatékonysága is javult – mondta Markó Béla, ezért újra kell gondolni a h. t. magyarságnak szánt támogatási rendszert. [Szabadság, jún. 14.]

Eric Jürgens holland képviselő, aki az ET megbízásából készített jelentést, igen negatív álláspontot alakított ki a kedvezménytörvényről, s messze meghaladta a Velencei Biz. és az EBESz korábbi jelentéseit. Az ET jogi biz. elnapolta az erről szóló vitát. [Krónika, jún. 14.] (→ 2002.06.18, 2002.06.26)

Az RMDSz és a kormányképviselet tavaszi látogatása (→ 2002.05.03) után a Bákó megyei tanfelügyelőség jóváhagyta a csángó szülők kérését, hogy gyermekeik számára hivatalosan is induljon anyanyelvű képzés az iskolákban. Asztalos Ferenc elmondta, hogy nemrég a tanfelügyelőség ellenpropangandába kezdett, de ezt az akciót sikerült egy minisztériumi telefonbeszélgetéssel leszerelni. [HN, jún. 14.; Krónika, jún. 14.]

Felavatták a temesvári Bartók Béla Líceum felújított és kibővített bentlakását. [RMSz, jún. 14.]

Parajdon megnyílt a sóbányászat történetét bemutató múzeum. [RMSz, jún. 18.]

2002. július 12.

Markó Béla Rolf Ekeusszal, az EBESz kisebbségügyi főbiztosával tárgyalt a ro. kormánypárttal kötött együttműködési megállapodás végrehajtásáról; szóba kerültek az oktatással kapcsolatos kérdések is, tk. az, hogy nem valósultak meg a m. ny. felsőoktatással kapcsolatos ígéretek. [Szabadság, júl. 12.]

Kovács Péter (MIÉRT) tisztázta: a MIT vezetői elhárították a MIÉRT együttműködési ajánlatát; a MIT képviselői már csak azért sem kellene fenyegetve érezzék magukat a MIÉRT által, mivel ők saját kezdeményezésükre vonultak vissza tavaly a politikától, kijelentve, hogy meg kívánják szakítani kapcsolatukat az RMDSz-szel. [NyJ, júl. 12.]

2002. november 8.

Rolf Ekeus az EBESz nemzeti kisebbségi főbiztosa arról tájékoztatta az EU dán elnökségét, hogy megítélése szerint az új tagállamok csatlakozása után romlani fog a kisebbség helyzete. Ui. a belépés után már nem lehet kötelezni a tagállamokat a kisebbségi helyzet javítására. [RMSz, nov. 8.]

Közzétették az egyházi vagyon visszaszolgáltatását szabályozó törvény végrehajtási utasítását. [Szabadság, nov. 8.]

Eckstein-Kovács Péter arra hívta föl a közvélemény figyelmét, hogy Kolozsvárott – a vonatkozó törvénycikk ellenére – tovább működik az Antonescu-marsall emlékét ápoló liga. [RMSz, nov. 8.]



lapozás: 1-20 | 21-22




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék