ide kell egy név
Az RMDSz tizenöt éve a sajtó tükrében
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Földrajzi mutató:

1999. szeptember 17.

Gh. Funar tiltakozó utcai menettel kívánja fogadni Alföldi László kolozsvári főkonzult (→ 1999.09.08). Horváth Gábor m. külügyi szóvivő emlékeztetett arra, hogy Funar korábban is nagy előszeretettel szervezte meg a m. főkonzulátus elleni provokációkat, de ezek nem tudták megzavarni a m.–ro. együttműködési folyamatot. [Népújság, szept. 17.]

A SzET ülésén Markó Béla azoknak válaszolt, akik úgy ítélték meg, hogy a szövetségi elnök sikertörténetként tartja számon a tanügyi törvényt. Markó biztosította a jelenlevőket: saját maga sincs megelégedve a törvénnyel; a feladat: minél jobban kihasználni a törvény adta kereteket. Veszélyesnek nevezte azt, hogy néhányan állandóan pocskondiázzák az elért (valóban soványka) eredményeket, ismételten a ’nemzethalál’ víziójával fenyegetnek. [Szabadság, szept. 18.]

Öt alapító tag (Bitay Ödön, Nagy Károly, Csucsuja István, Pálfalvi Attila és Péter György) kilépett a Szocdem Tömörülésből. A közlemény szerint már 1997 tavaszán kibékíthetetlen ellentét támadt ötük és az akkori vezetés között. [Szabadság, szept. 17.]

A legveszélyeztettebb történelmi műemlékek nemzetközi, százas listájáról levették a gelencei templomot (mert ott állagmegóvási munkákat végeztek az utóbbi időben), helyette fölvették a bonchidai Bánffy-kastélyt. [Háromszék, szept. 17.]

2001. május 30.

Formai hibák miatt elutasították az EMTE marosvásárhelyi karán az informatika szak beindítását. [Népújság, máj. 30.] (→ 2001.06.20)

Patrubány Miklós elítélő hangú nyílt levelet intézett Tőkés Lászlóhoz, aki nem tartotta meg beszámolóját az MVSz legutóbbi ülésén (→ 2001.05.14). [Szabadság, máj. 30.]

A Transylvania Trust Alapítvány és az angliai Történeti Épület-felújítási Intézet által finanszírozott szakmunkásképző kollégium Bonchidára költözik, hogy a Bánffy kastély felújítását végezze. [Szabadság, máj. 30., jún. 18.]

Marosvásárhelyen 10. alkalommal tartják meg a Bárdos Lajos–Nagy István Kórusfesztivált. [Népújság, máj. 30.]



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék