Kuszálik Péter
Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
 

 
 
 
  kronológiák    » Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004  
földrajzi mutatók

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z

 
intézménymutatók

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z

 
névmutatók

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z

 
tárgymutatók

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v z

 
 
 
   keresés
szűkítés          -          
      találatszám: 66 találat lapozás: 1-20 | 21-40 ... 61-66
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Király Károly

1989. december 22.

A gyászoló városokban, ahol halálos áldozata volt az előző napi megtorlásnak, a nép az utcákra tódult és gyertyát gyújtott az áldozatok emlékére. Kolozsvárott kiszabadították a házi őrizetben tartott Doina Corneát, aki az ortodox templom lépcsőiről szólt a tömeghez. A katonaságot békés eszközökkel rávették arra, hogy a tüntetők oldalára álljon.

Bukarestben a diktátor házaspár a KB épületében töltötte az éjszakát. Reggel a gyárnegyedekből a munkások hatalmas tömege indult a központ felé. Fél tízkor az Egyetem tér az „Armata e cu noi!” [a hadsereg velünk van] jelszótól visszhangzott. Ceauşescu 10 előtt néhány perccel kihirdette az országos szükségállapotot. Ezt követően a KB épületében tartózkodó Vasile Milea, a hadsereg főparancsnoka főbe lőtte magát. A rádió, műsorát megszakítva közzétette a szükségállapot kihirdetését és bejelentette a „hazaáruló” Milea öngyilkosságát. – A Temesvárról visszajött V. A. Stănculescu tábornok a KB épületébe érkezett és átvette a hadsereg irányítását. – Ceauşescu a KB épülete előtt összegyűlt tömeggel próbált kommunikálni, eredménytelenül. A tömeg megrohamozta az épületet, a diktátor „agyonszervezett gépezete egyszerűen felmondta a szolgálatot és Ceauşescunak nem maradt más hátra, mint hogy az épület tetejéről helikopterre szállva húzza el a csíkot.” [Király: 161.] A helikopter 12 óra 6 perckor elhagyta a KB épületét, előbb Snagovra repült, majd onnan Târgovişte útiránnyal ismét magasba emelkedett. – Stănculescu visszavonta a tűzparancsot és visszarendelte a hadsereget a kaszárnyákba. – A helikopter vezetője, arra hivatkozva, hogy könnyű célpontot jelent még egy kézifegyver számára is, Titu közelében leszállt egy kukoricásba. A diktátor házaspár autóstoppal (!) menekült tovább, a târgoviştei növényvédő állomásig, ahonnan 15,30-kor két rendőrségi autó jött utánuk, letartóztatták őket és a város egyik kaszárnyájába vitték őket. (→ 1989.12.25) [Ştefănescu: 19–28.]

Bukarestben a tüntetők, élükön Mircea Dinescuval és Ion Caramitruval az RTV épületéhez vonultak, (könnyedén) elfoglalták a 4-es stúdiót és az ország népe tévén – szinte az eseményekkel egy időben – követhette, amint megalakult a Nemzeti Megmentési Front (NMF; Frontul Salvării Naţionale = FSN) és kezébe vette a hatalmat. A tévéközvetítés felvételeit utólag szakértők elemezték, a „szereplők és a rendezők” kilétét sokat kommentálták, de ez már nem változtat a lényegen: a Ceauşescu-rezsim megbukott.

A helikopter felszállása egyértelművé tette Ceauşescu vereségét, perceken belül „ádáz küzdelem kezdődött a KB székházában a hatalmi űr betöltéséért. (…) A KB minden emeletén legalább két kormányt alakítottak.”A Dăscălescu vagy Ilie Verdeţ-féle kormányok életét csak félórákban lehetne mérni. Végül is a „Ion Iliescu köré tömörült csoport Petre Romannal és Silviu Brucannal bizonyult életképesebbnek, mert hozzájuk csatlakozott a hadsereg Nicolae Militaru és Guşă tábornokkal az élen. Iliescu és csapata számára védettséget és mozgási lehetőséget biztosított a hadsereg, így elkezdhették tevékenységüket a televízió épületében.” – „A hatalomért való küzdelem hosszú időre eldőlt. Kompromisszum született a civilek és katonák között (…) a kiegyezés lényege az volt, hogy a katonák segédkeztek a hatalom megszerzésében, a hatalomra jutott civilek viszont átmentették és kimentették a katonákat az esetleges felelősségre vonás alól, a Ceauşescu-rezsim alatt elkövetett bűntetteikért és a forradalom alatt és után elkövetett atrocitásokért.” [Király: 167–168.] ● [Király Károly hitelt érdemlő meghatározása 1995-ből datálódik és minden szavát a gyakorlat igazolta. A hadsereg idejében átállt tábornokait rövidesen magas hivatalokba helyezték (Militaru hadügymin., Stănculescu nemzetgazdasági min. lett az új kormányban). – Az utólagos feltárások és interjúk sok érdekes részletet hoztak napvilágra. Pl. Bukarestben dec. 22-én du. 5 óra 20 perckor kezdődött el az a lövöldözés, amelynek célja a titokzatos „terrorista-hálózat” – a Securitate Ceauşescuhoz hű embereinek – megsemmisítése volt, s amelynek százak estek áldozatul. (EN, 1994. dec. 21.)]

A régi hatalom azonban nem adta fel a harcot. A titokzatos „terroristák” gyújtó lövedékekkel több épületet felgyújtottak, ezeket sikerült eloltani, a Központi Egyetemi Könyvtár kivételével. Napokon keresztül lövésektől visszhangzott a város: az RTV-t, a Rádió és a Honvédelmi Minisztérium épületét is támadták, de a legtöbb áldozata a két repülőtér (Băneasa és Otopeni) elleni támadásoknak volt. Mivel nem lehetett tudni, hogy ki az ellenség, olyan is előfordult, hogy a hadsereg katonái egymást lőtték agyon. A „tévében közvetített forradalom” néhány epizódját nem sikerült megfejteni, pl. egyesek tudni vélték, hogy a tévében bemondott szövegek a Ceauşescu-hű csapatoknak szóló titkos utasításokat tartalmaztak; utólag az is érthetetlennek tűnt, hogy miért a civil lakosságot kérték föl a tévé védelmére és nem a forradalom hívéül szegődött hadsereget (így a jóindulatú emberek tömege eleven pajzsként védte a Szabad Televíziót, rengeteg áldozatot hozva a szabadság oltárán). – Az áldozatok számát és kilétét sikerült megfejteni, de még hónapok után is azt követelte a nép, mondják meg, ki lőtt rájuk („Cine a tras în noi?”). Mivel a válasz késett, az új hatalom iránti bizalom megingott (→ 1990.01.12), a tisztázatlan kérdések halmaza évekig nyugtalanította a közvéleményt. ● [A rendszerváltás / fordulat / forradalom eseményei másfél évtizeddel az események után is foglalkoztatják a közvéleményt. A decemberi események minden évfordulóján az újságcikkek jó része tartalmazza azt a megállapítást, hogy még mindig nem sikerült kideríteni az igazságot. – Magyarázatokban, véleményekben nincs hiány: „Az ügyészség végre megértette, hogy 1989-ben államcsínyre került sor. A terrositák lényegében diverziós csoportok voltak, s azokat a magát legitimizálni akaró hatalom vetette be.” (RMSz, 1999. márc. 31.)]

Több városban a feldühödött tömeg megtámadta és feldúlta a milícia épületeit vagy az RKP irodáit; kiszabadították az előző nap letartóztatott tüntetőket. A népharag gyújtogatások és lincselések formájában is megnyilvánult. (→ 1990.01.13)

Bukaresti írók, az Írószövetség estére meghirdetett ülésén elfogadták Dumitru Radu Popescu lemondását és új, ideiglenes vezetőséget választottak: Mircea Dinescu, Octavian Paler, Ştefan Augustin Doinaş, George Macovescu, Domokos Géza. (→ 1990.04.21) Nyilatkozatban üdvözölték a forradalom győzelmét.

1989. december 25.

Egy katonai rögtönítélő bíróság döntése nyomán a târgoviştei kaszárnyában kivégezték Nicolae és Elena Ceauşescut. A perben a vádlók egyetlen bizonyítékot sem mutattak be, erre és a per többi fogyatékosságára a nemzetközi sajtó érzékenyen reagált. Az utólagos értékelések egyetértettek abban, hogy a diktátor-házaspár gyors likvidálására a további vérontások elkerülése miatt volt szükség. A rögtönítélő bíróság tagjai közt volt V. A. Stănculescu és Gelu Voican Voiculescu is, később ők vitték Bukarestbe a két tetemet.

A december 16–25. közötti eseményeknek (utólagos jelentések szerint) orsz. szinten mintegy 1100 halálos áldozata volt.

Megalakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSz) Ideiglenes Intézőbizottsága (IB). A szövetség szándékait Kiáltványban foglalták össze. Az első változatot Demény Lajos dolgozta ki, a közzétett változatot az IB nevében Domokos Géza írta alá. – Részlet a Kiáltványból: „Az RMDSz a romániai magyarság önrendelkezési jogának elvi alapján áll, mindazzal együtt, ami ebből természetszerűleg következik. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy jogainak érvényesítését a szabad, demokratikus Románia területi épségének és szuverenitásának tiszteletben tartásával kívánja elérni. Ennek értelmében szükségesnek tartja: – A nemzetiségi képviselet biztosítását a törvényhozásban, az államigazgatásban, közösségünk választotta, ill. jelölte személyek által, akik nemzeti kisebbségünk bizalmát élvezik; – Anyanyelvű oktatási hálózat kiépítését az óvodától a tudományegyetemig, önálló szakfelügyelettel és irányítással; – A magyar nemzetiség saját művelődési és tudományos intézményeinek működését és létesítését. (…); – A közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban a magyar nyelv használatát szabályozó és biztosító törvényes intézkedések kidolgozását; – Nemzetiségügyi minisztérium létrehozását, valamint a szükséges nemzetiségi képviselet biztosítását az államigazgatás központi és helyi szerveiben; – Kollektív nemzetiségi jogaink alkotmányos szavatolását s ezek biztosítását törvényekben, a végrehajtási utasításokban és a gyakorlatban.” [Domokos1: 19–20.]

Az ideiglenes vezetőség: Domokos Géza (elnök), Tőkés László (tb. elnök), Verestóy Attila (titkár). Az IB tagjai: Cs. Gyímesi Éva, Kántor Lajos, Balogh Edgár, Sylvester Lajos, Király Károly, Demény Lajos, Horváth Andor, Lányi Szabolcs, Sütő András, Kányádi Sándor, Toró Tibor. – A Központi Iroda munkatársai: Domokos, Demény, Lányi, Horváth Andor (szóvivő), Tüdős István (a titkárság vezetője). – Sajtóiroda: Boros Zoltán, Mag Péter, Székely László, Bodor András. – Szakbizottságok: kulturális (Gálfalvi Zsolt, Szász Dorián, Makár Júlia); jogi munkaközösség (Lőrincz László, Szepessy Tibor); ifjúsági munkacsoport (Adorján Dezső, Győrffy György, Halász Ádám, Niculescu Tóni).

1989. december 27.

A CFSN megválasztotta a Végrehajtó Bizottságot (VB): Ion Iliescu (eln.), Dumitru Mazilu (első helyettes); Cazimir Ionescu és Király Károly (aleln.); Dan Marţian (titkár). Tagok: Bogdan Teodoriu, Vasile Neacşa, Silviu Brucan, Gh. Manole, Ion Caramitru, Nicolae Radu. Elnöki tanácsosnak Virgil Măgureanut nevezték ki.

Az RMSz-ben megjelent az RMDSz közleménye, amelyben az IB Központi Ideiglenes Irodája (tagjai: Domokos Géza, Demény Lajos, Horváth Andor, Gálfalvi Zsolt, Tüdős István, Lányi Szabolcs) az alulról indított, a helyi autonómia elvét tiszteletben tartó szervezőmunkát sürgették, s aktív szerepvállalásra buzdítottak a FSN programjának megvalósítása ügyében.

A Magyar Köztársaság külügyminisztériumának nyilatkozata üdvözölte az RMDSz megalakulását, támogatásáról biztosította a szövetséget, célkitűzéseinek elérésében, hangsúlyozva, hogy „a magyarság sorsának rendezését Románia területi integritásának, szuverenitásának tiszteletben tartása mellett lehet érdemben elősegíteni”.

Marosvásárhelyen megalakult a Vatra Românească (VR), amely febr. elejéig „illegalitásban működött, nem lépett a nyilvánosság elé, de tevékenységének következményei egyre nyilvánosabbak és nyilvánvalóbbak lettek.” Rövid idő alatt tagjai közé emelte a románság magyargyűlölő egyedeit, megnyilvánulási lehetőséget adva volt pártaktivistáknak, tiszteknek és szekusoknak. – Meghirdetett programja szerint nem rendeli alá magát egyetlen pártnak sem (mert úgymond kulturális szervezet), de azt kívánja, hogy bármely, Erdélyt érintő kérdésben kérjék ki a véleményét. Célkitűzései közé tartozott, hogy az országban ne legyen más hivatalos nyelv a románon kívül. – A szervezet PUNR (Partidul Unităţii Naţionale Române; Román Nemzeti Egységpárt = RNEP) néven pártot is alapított. A szervezet alapító elnöke Radu Ceontea, aki a PUNR színeiben szenátor lett. – A későbbi események (1990. márc. 19–20.) során, a VR székházából előkerült a titkos program is, mely egyértelműen igazolta a szövetség politikai és magyarellenes, antidemokratikus jellegét. [Kincses 1: 18–21, 95.; RMSz, 1995. ápr. 19.] (→ 1990.01.19, 1990.03.04)

1990. január 3.

A FSN Maros megye vezetősége: Király Károly (elnök; a parlamenti választásokig: ]900530); Ion Scrieciu, Valer Gâlea, Kincses Előd (aleln.); Dan-Eugen Baculea (titkár). [Kincses 1: 22.]

A FSN a közvéleménnyel szemben tisztázta: nem párt, de a választásokon politikai alakulatként kíván indulni, hogy lehetőséget adjon a változások végrehajtóinak arra, hogy politikai szerepet vállalhassanak.

1990. január 9.

Bukarestet és Temesvárt mártírvárossá, 1990. jan. 12-ét pedig orsz. gyásznappá nyilvánították.

A szófiai KGST-csúcsértekezleten néhány tagállam a szervezet megszüntetéséért szállt síkra.

Király Károly Budapestre utazott, gyógykezelésre, ahonnan január 25-én tért vissza.

1990. január 27.

Leváltották a két héttel korábban kinevezett Pálfalvi Attila oktatásügyi miniszterhelyettest, utóda Demény Lajos (→ 1990.02.01). A hivatalos indoklás szerint Pálfalvi nem tartotta tiszteletben a kormány és az Oktatásügyi Min. határozatait, a m. oktatás függetlenítését célzó önkényes döntéseivel feszültséget keltett. – A Hargita megyei RMDSz nyilatkozatban tiltakozott a leváltás ellen, kifejtve, hogy Pálfalvi a FSN programnyilatkozatának megfelelően cselekedett, s csupán a m. oktatást illető több évtizedes sérelmeinket próbálta orvosolni. – Az RMDSz IB nyilatkozata elítéli azt, hogy az Okt. Min. korábbi jogaink visszaszerzését sérelmezi és szeparatista megnyilvánulásnak minősíti. Kérik az iskolák 1959-ben kezdődött erőszakos átalakítása előtti státusának visszaállítását.

Király Károly egy interjúban elmondta: „Szerintem téves az a nézet, hogy az erdélyi magyarságnak csak egyetlen, egységes szervezete legyen. Mi történik, ha azt az egyetlen pártot sikerül tévútra terelni? Vagy megszüntetni? Gondoljunk a Magyar Népi Szövetségre?” [MN, jan. 27.]

1990. február 13.

A Rompres hírügynökség, az Okt. Min. egyik munkatársára hivatkozva arról tudósított, hogy több erdélyi iskolában Magyarországról behozott földrajz- és történelemkönyvekből tanítják a diákokat. (→ 1990.02.22)

A CPUN (→ 1990.02.01) Végrehajtó Bizottságának tagjai: eln.: Ion Iliescu; aleln.: Ion Caramitru, Cazimir Ionescu, Király Károly, Radu Câmpeanu, Ioan Mânzatu. Titkár: Dan Marţian.

1990. február 28.

Bukaresti székházában ülést tartott az RMDSz OIB elnöksége. Megalakították az RMDSz Tanácsadó Testületét, amelynek elnöke Király Károly, a CPUN alelnöke lett, felkért tagjai: Cs. Gyímesi Éva, Fábián Ernő, Kányádi Sándor, Sütő András és Toró Tibor.

Újabb fejlemény az FMP háza táján (→ 1990.02.23). Vincze János cáfolta a fölmentést, Veress Berkesi Károly titkár viszont megerősítette azt. Még két személyt ismerhettünk meg az FMP vezérkarából: Dudás Lászlót és Tiszay Gabriellát. [Szabadság, febr. 28.] (→ 1990.03.14)

1990. március 4.

Gyulafehérváron a VR nagygyűlésén éles kirohanások hangzottak el Tőkés László, Király Károly, Kincses Előd és más magyar vezetők ellen. (→ 1990.03.07)

1990. március 16.

A Tudor lakónegyedben lévő gyógyszertár bejáratára kitett kétnyelvű felirat ürügyén több napig tartó zavargások kezdődtek Marosvásárhelyen. A VR magyarellenes tüntetést szervezett, ahol a felvonulók kötelet sürgettek Sütő Andrásnak, Király Károlynak, Tőkés Lászlónak és Kincses Elődnek. Megverték az MTV munkatársait is.

1990. március 21.

A ro. kormány a marosvásárhelyi összetűzések miatti felelősséget Magyarországra hárította (úgymond: jól felkészített „turisták” jöttek át ezerszám a határon, a szatmári összetűzéseket is ők provokálták). A képtelen vádakat Király Károly visszautasította. A m. kormány – a visszautasítás mellett – kérte a véres események kivizsgálását és a felelősök megbüntetését.

1990. május 17.

A KJNT Sepsiszentgyörgyön tartott 2. ülésén tk. évkönyv-sorozat kiadásáról döntöttek.

Király Károly, a Háromszéknek adott interjúban leszögezte: hosszú-hosszú évekre lesz szükség ahhoz, hogy a társadalmat kigyógyítsuk a sovinizmus betegségéből.

1990. május 20.

A parlamenti és elnökválasztások napja. A 17,200.722 választásra jogosult állampolgár közül 14,826.616 (86,2%) jelent meg az urnáknál. Az érvénytelen szavazatok száma: 1,106.713 (7,5%). – A választás végeredménye: államelnök Ion Iliescu (a szavazatok 85%-ával).

A parlamenti helyek megoszlása: FSN (képviselők száma: 263, szenátorok száma: 92); RMDSz (képviselők száma: 29, szenátorok száma: 12); PNL (képviselők száma: 29, szenátorok száma: 9); MER (képviselők száma: 12, szenátorok száma: 1); PNTCD (képviselők száma: 12, szenátorok száma: 1); AUR (képviselők száma: 9, szenátorok száma: 2). További 6 párt szerzett 10 mandátumnál kevesebbet. Függetlenként 10 képviselő jutott be, 9 nemzeti kisebbség hivatalból szerzett 1-1 helyet. – Összesen 524 mandátum (405 képviselő + 119 szenátor). (→ 1990.05.30)

Az RMDSz képviselőinek és szenátorainak listája, megyék szerint. w Képviselők: Arad: Tokay György; Beszterce-Naszód: Szilágyi János; Bihar: Csapó I. József, Nagy Béla, Szilágyi Zsolt; Brassó: Madaras Lázár; Fehér: Brendus Gyula; Hargita: Borbély Ernő, Borsos Géza, Csutak István, Incze Béla, Nagy Benedek; Hunyad: Takács Csaba; Kolozs: Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Podhradszky László; Kovászna: Bajcsi Ákos, Domokos Géza, Márton Árpád; Máramaros: Zonda Attila; Maros: Borbély László, Frunda György, Kerekes Károly, Zsigmond László; Szatmár: András Imre, Pécsi Ferenc, Varga Attila; Szilágy: Vida Gyula; Temes: Bárányi Ferenc. w Szenátorok: Arad: Hosszú Zoltán; Bihar: Demény Lajos; Brassó: Fazekas Miklós; Hargita: Hajdú Gábor, Verestóy Attila; Kolozs: Szőcs Géza; Kovászna: Király Károly, Kozsokár Gábor; Máramaros: Csiha Tamás; Maros: Markó Béla; Szatmár: Szabó Károly; Szilágy: Tóth József.

Demény Lajos szerint a választások idején Ro.-ban mintegy 75 párt volt bejegyezve. [MN, 1993. jan. 30.]

„Az 1990. május 20-i választások nyomán létrejött parlament legfőbb feladata abban állt, hogy Alkotmányozó Gyűléssé minősülve, kidolgozza és elfogadja az ország alaptörvényét. A munka közel másfél évig tartott, a következő menetrend szerint: 1990. júl. 11. – a két ház közös ülésén kimondta: az Alkotmányozó Gyűlés megkezdte munkáját; 1991. febr. 13. – a szövegező bizottság bemutatta a téziseket vagyis alapelveket; 1991. jún. 19. – a tézisek elfogadása; 1991. szept. 10. – az alkotmányszöveg vitájának megkezdése; 1991. nov. 21. – az alkotmány megszavazása.” [Domokos 2: 247–248.; ezután következett az alkotmányról szóló népszavazás, ]911208.]

1990. július 5.

A szenátusban megalakították a szakbizottságokat. Király Károly (a szenátus alelnöke), Verestóy Attila (szenátusi titkár), Szőcs Géza (kisebbségi biz. aleln.), Demény Lajos (oktatásügyi biz. aleln.), Kozsokár Gábor (munkaügyi és szociális biz. eln.), Hosszú Zoltán (az állampolgárok panaszaival foglalkozó szakbiz. eln.). Kozsokár Gábor és Hosszú Zoltán tagja az alkotmányozó bizottságnak.

1990. július 10.

Csíkszeredában vezetőségi ülést tartott az RMKgP, melyen részt vett Király Károly tb. elnök is. Búzás László kiállt a Csíki Magánjavak visszaadásának kérdésére. Az RMKgP érdekeit Borbély Ernő képviseli az RMDSz parlamenti csoportjában.

1990. július 22.

Király Károly, sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén, az RMDSz parlamenti csoportjának politikáját bírálta. [Szabadság, júl. 24.] Szerinte a csoport nem folytat reálpolitikát, emiatt a magyarság képviselői sorra kiszorulnak az államhatalom szerveiből. – Válaszában Domokos Géza kifejtette, hogy az RMDSz nem vállalhat részt egy olyan kormányzásban, amelynek nincsenek válaszai a kisebbségi kérdésekre. [RMSz, júl. 25.]

A zágrábi parlament szuverén államnak nyilvánította Horvátországot.

1990. július 31.

Tíz nemzetiségi szervezet képviselői érvénytelennek nyilvánították a távollétükben megalapított Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Ligáját. Domokos Géza kifejtette, hogy az RMDSz-t Király Károly az elnökség tudta nélkül vitte a Ligába. [Szabadság, aug. 4.; RMSz, 1992. jan. 11.] (→ 1990.09.07)

1990. szeptember 7.

Iliescu elnök búcsúlátogatáson fogadta Szűcs Pál, távozó m. nagykövetet. Iliescu kijelentette, hogy lépéseket kell tenni a két ország közötti feszültségek kiküszöbölésére, ezért kész találkozni Göncz Árpád köztársasági elnökkel. (→ 1990.10.15)

Szőcs Géza-interjút közölt a Valóság. A szenátor szerint Király Károly inkább a FSN-hez közelítő politikát folytat, úgy véli, hogy részt kell venni az állam vezetésében, de az RMDSz – látva a kialakított körülményeket – erre nem hajlandó. Király Károlynak joga van Nemzetiségi Ligát alapítani (→ 1990.07.31), de ezt nem lehet egyedüli szervezési formának tekinteni.

1990. szeptember 13.

Király Károly, Demény Lajos és Mircea Bleahu szenátorok nyilatkozatban tiltakoztak az ellen, hogy a bukaresti Ady Endre Líceumot a miniszteri rendelet ellenére sem foglalhatják el a m. tanárok és diákok. (→ 1990.09.26)

Kölcsey Ferenc sződemeteri szülőházáról eltűnt a költő születésének 200. évfordulóján (aug. 8.) elhelyezett emléktábla.

1990. november 2.

Az RMSz közölte Király Károly és Sütő András levelét, amelyben Ion Scrieciu vádjai ellen tiltakoztak. Scrieciu a helyi ro. napilapban okt. 2-án közölt feljelentő levelet, amelyben a m. vezetők ellen kért bírósági eljárást, mondván, hogy Sütő András, Tőkés László, Király Károly és Kincses Előd a bűnösök a márc. véres események kirobbantásáért.

Radu Ceontea és Adrian Moţiu szenátor javaslatára a szenátus napirendre tűzte egy bizottság felállítását, amely kihallgatná azokat a románokat, akik 1989. dec. 22. után távozásra kényszerültek Hargita és Kovászna megyéből. [Az ún. Har–Kov-ügy kezdete!] (→ 1991.01.07)

Kötő József helyett Tompa Gábor lett a Kolozsvári Magyar Színház igazgatója.

Kisbaconban megalakult a Benedek Elek Művelődési Egyesület.

Moldovában, Dubăsari környékén fegyveres összecsapásokhoz vezettek a Ro.-val egyesülni kívánó moldovánok és az önálló államocskákat létrehozó oroszok, ukránok, gagauzok közötti ellentétek.



lapozás: 1-20 | 21-40 ... 61-66




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» a kronológia leírása
» forrásirodalom
» rövidítésjegyzék
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998